Ipari technológiák-06

Aktualitások

A környezetbarát jövőt ma formáljuk

2018. Szeptember 16. Vasárnap Környezettudatosság - Kraftszer Kft

A környezetünk megóvására való törekvés minden felelősen gondolkodó vállalat életében kiemelkedően nagy szerepet kap, ahogyan erről korábban már írtunk a Pannon Power esetében is megmutatkozott ez, amikor a természetért, a környezetért felelősséget vállalva elsőként vágott bele Magyarországon a széntüzelésű rendszerének átalakításába biomassza technológiára a speciális tapasztalattal rendelkező projektcsapatunkkal. A megvalósult létesítmény segítségével ma már 100%-ban zöld távhővel látja el a Pécsi Hőerőmű az egész várost, csökkentve a környezetszennyezés mértékét.


Távhőcélú megújuló energiatermelés

 

A megújuló energiaforrások részarányának növelése kiemelten fontos terület a távhőszektorban.

„Az uniós és hazai előírásokban a hatékony távhő – vagyis amikor a kiadott hőmennyiség 50 százalékban megújuló energiahordozókból származik, vagy 70 százalékban kapcsolt energiatermeléssel, vagy pedig 50 százalékban ezek kombinációjából állítják elő – bizonyos preferenciákat élvez, például nem lehet róla leválni. Emellett a hatályos jogszabályok alapján az idei év végétől új középület, 2020 végétől pedig új lakóépület csak akkor kaphat használatbavételi engedélyt, ha az energiaigényét legalább 25 százalékban megújuló energiából fedezi.

Az épület energiaellátásában a fűtés, illetve a használati melegvíz-ellátás a legnagyobb hányadot teszi ki, vagyis, ha ebben teljesül a megújuló energiára vonatkozó előírás, akkor azt a teljes energiafelhasználásra nézve is könnyebben teljesíti az adott épület. Jelenleg jó néhány szolgáltató - például a miskolci, a győri és a pécsi - már teljesíti a hatékony távfűtésre vonatkozó kritériumokat” – mondta Orbán Tibor, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MATÁSZSZ) elnöke. A Főtáv Zrt. jelenleg is a kritériumoknak való megfelelés jegyében tervezi és valósítja meg beruházásait.

környezetbarát jövő

*Forrás:MEKH_MaTáSzSz

Egy élhetőbb fővárosért

 

Egy környezetbarát, sokkal élhetőbb fővárost képzelt el a Főtáv Zrt., amikor meghirdette a Kéménymentes belváros programját. Jelenleg több jelentős beruházáson is dolgozik, melyek közül kiemelkedő feladat a pesti belváros bekötése a távfűtési rendszerbe. Az ehhez szükséges, a kelenföldi rendszerre csatlakozó gerincvezeték a Dunán keresztül az Erzsébet hídon át éri majd el az V., VI, és VII., kerületet, az elosztási csomópont pedig az Erzsébet híd pesti hídfőjénél épül ki.

A kéménymentes belváros program négy fő munkafázisa:

1./Budai oldal: 360 nyvfm, előreszigetelt, közvetlenül földbe fektetett 2*DN600/800 csővezeték

2./Erzsébet hídi átvezetés:440 nyvfm, előreszigetelt, kereszttartókra függesztett csővezeték

3./Pesti oldal: 100 nyvfm, előreszigetelt, közvetlenül földbe fektetett csővezeték

4./Mikrotunneling: 360 nyvfm, előreszigetelt, védőcsőben és acél tartókonzolokra helyezett csővezeték

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Főtáv Zrt. törekvését a Kéménymentes belvárosért programot, szaktudásunkkal támogathatjuk.

Szerző: H.Bojti Bea

Erőművek, ipari energetikai- és technológiai létesítmények kivitelezője