Ipari technológiák-03

A Kraftszer Kft. gyakornoki programja

2018. April 17. Tuesday
Mindenekelőtt érdemes tisztázni, mit jelent a Kraftszer Kft. számára a gyakornoki program. Nem pusztán gyakornoki pozíciót biztosítunk az 1-2 éves tapasztalattal rendelkező mérnököknek, vagy az utolsó éveiket töltő főiskolai/egyetemi hallgatóknak, hanem a hozzánk jelentkezők egy tematikusan felépített, folyamatos visszacsatolás és értékelés központú, egy adott területre fókuszáló programban vesznek részt.

Ipari energetikai fővállalkozás 2018 tavaszán

2018. April 10. Tuesday
Ahogyan a tavasz megújulást, újjászületést hoz a természetben, úgy hoz az idei tavasz változást a vállalatunk életében is. Beckhard óta tudjuk, hogy „a szervezetfejlesztés tervszerű, a szervezet egészére kiterjedő és felülről szervezett törekvés, amely a szervezet hatékonyságának és életképességének növelését célozza a szervezeti „folyamatokra” való tervszerű beavatkozás útján, magatartástudományi ismeretek felhasználásával”.  

Hatékonyság- és kapacitásnövelés biztosítása

2018. January 15. Monday
A dunavarsányi ipari parkban elhelyezkedő, japán tulajdonú IBIDEN Hungary Kft. megbízásából a meglévő üzem kiegészítéseképpen fővállalkozásban feladatunk RO berendezések telepítése valamint ezen belül tartályok tervezése, gyártása és kivitelezése azok teljes folyamatirányító elektronikájával együtt. A csatlakozó közművek biztosítását szintén Társaságunk végzi ezen megbízás keretei között. Örömünkre szolgál, hogy visszatérő, elégedett vevőként az IBIDEN Hungary Kft-t is a partnereink között tudhatjuk.

MATÁSZSZ konferencián jártunk

2017. November 16. Thursday
Az elsősorban műszaki-technológiai alapokra építő távhőszektor mindenkori jelenét is meghatározza a szolgáltatás minősége, amely a közszolgáltatás versenyképességének bázisa. A folyamatos megújulás, a technológiai és üzleti értelemben vett újítások, innovációk behálózzák a szektor mindennapjait: ezek járulnak hozzá a magasabb minőségű, a fogyasztók igényeit mind jobban kielégítő és versenyképes szolgáltatáshoz.

A Kraftszer Kft. nyerte el a Legmegbízhatóbb Fővállalkozó Partner díjat

2017. October 30. Monday
2017. október 30-án zajlott Tiszapüspökiben a Kall Ingredients Kft. gabonafeldolgozó üzemének hivatalos megnyitója, melynek keretében, Jászberényi István ügyvezető igazgató vehette át a Legmegbízhatóbb Fővállalkozó Partner díjat a Kraftszer Kft. nevében.

Alapanyag előkészítő és fermentáló üzem

2017. July 14. Friday
A Visontán jelenleg épülő gabonafeldolgozó üzemben Társaságunk további megbízást kapott az alkohol előállítási technológia részeként ezúttal egy alapanyag előkészítő és fermentáló üzem létesítésére.

Újabb alkohol tartálypark telepítése

2017. April 07. Friday
A Visonta Projekt Kft. részéről újabb megbízást kaptunk egy komplett alkohol tartálypark telepítésére, melyhez kapcsolódik az alkohol termékek napi tárolására és vizsgálatára szolgáló technológiai tartálypark illetve egy 2500m3-es tárolótartály, valamint egy denaturáló és közúti töltő egység is.

Gőzkazán telepítése Visontán

2017. March 01. Wednesday
Visonta Projekt Kft. területén épülő búzafeldolgozó üzem ellátásához szükséges kazánrendszerfővállalkozói formában történő megvalósítására kapott cégünk megbízást,

Jöhet a tél Oroszlányba

2016. November 21. Monday
Cégünk nyerte el ez év júliusában az Oroszlányi Erőműben létesített 37,5MWth teljesítményű földgáz tüzelésű fűtőmű 2. ütemének megvalósításához kapcsolódó gépészeti és épületgépészeti kivitelezési munkáit.

Samsung SDI – új gyáregység létesítése

2016. October 28. Friday
Sikeres pályázat után Kraftszer segíti Samsung SDI -t az új gyárban a technológiai berendezéseket ellátó rendszer kiépítésében.
Erőművek, ipari energetikai- és technológiai létesítmények kivitelezője